banner.jpg

PipaBolt

Nagyker árak, közösség, tiszta forrás

Mac Baren Cube Silver 40 g

Mac Baren Cube Silver 40 g

Finomra vágott Észak-Karolinai Virginia és Tennessee Burley dohányok keveréke. Kellemes, lágy, enyhén édes és gyümölcsös élményt nyújt, nagyon jó égési tulajdonságokkal, füstje egyáltalán nem csíp, nem kapar.

Listaár: 0Ft
itt csak: 0Ft
gibzo
gibzo képe
Ledöbbentem :(

Egy ismerős dohányboltosnak próbáltam segíteni, felvásároltam a használható dohányait.
Volt közte egy ilyen is. Igaz, hogy gyenge, de ízre kellemes, jól kezelhető, barátságos dohány, és mostanában nem találkoztunk, ezért hirtelen ki is bontottam.

Egy iszonyúan nedves, össze-vissza vágott dohány fogadott. Voltak benne 2x4 cm-es levél darabok vágatlanul, gerendák, amiket ki kellett dobni, mert még ahhoz is vastag volt, hogy beletördeljem. Ilyet még nem láttam! Találkoztam már vastagabb szárakkal,de azokat el tudtam tépkedni. Ezeket csak késsel tudtam elvágni, aztán inkább úgy döntöttem, hogy kidobom, ha már ilyen vastag, akkor talán nem érdemes vele szenvedni.

Két napig hagytam levegőzni (száradni) utána gyújtottam csak meg. Ízre stimmel, persze a csomag lényegesen kevesebb dohányt tartalmaz mint a megszokott. Vagyis súlyban biztosan átvertek, a vágást tekintve is, de egyébként az íz és az egyéb tulajdonságok stimmelnek.

Lehet, hogy csak nem voltam szerencsés és nekem azt csomagolták amit összesöpörtek a gyár udvarán? Vagy más is belefutott ilyen csomagba?

fisherman76
fisherman76 képe
Ezüst fokozat

Na,már megint!Igen,újabb Mac Baren-termék,igen,kiváló árú,és igen,még kapható nálunk is.A Cube-sorozat másik két tagját(Gold,Bronze) már kigolyózták a hazai kínálatból,így maradt a Silver fantázianevű középső testvér,mely maximálisan megfelel az elvárásoknak.Melyek ezek?Kiváló égési tulajdonságok,(hogy ne kelljen mindig úragyújtogatni,piszkálni),remek íz-és illat(vanília,kevés gyümölccsel)),kevés kondenzátum.Sőt,a gyártó által ígért"nem csíp,nem karmol,nem harap"is megállja a helyét!Tudom,mert nagyobb tempóra serkentve rusztikolt fejű,fekete Savinelli Sport pipámat,sem éreztem a fenti negatívumokat.Ezért is lehet kiváló választás kezdő pipások,illetve hölgyek számára is!Némi hiányérzetem ugyan volt,mert a kellemesen édes vanília mellett megjelenő savanykás gyümölcsösség számomra kicsit vérszegény:ennél többet is elbírtam volna belőle!Ráadásul a tömet végére szinte teljesen eltűnik,cak halvány emléke marad.A Cube Silver engem erősen emlékeztetett Stanwell-ék vaníliás szívnivalójára,bár attól jóval enyhébb"hölgybarátabb"kiadásban.Fogyasztását rövid szárú,kurta pipából ajánlanám elsősorban kezdők,és hölgyek részére,na és mindazoknak akik szeretik a vaníliás dohányokat.Univerzális,garantált sikerélményt biztosító szívnivaló mindenkinek.Amíg még lehet kapni.Aztán rendelhetjük külföldről,mint a többit...

gibzo
gibzo képe
Csutkából is érdemes kipróbálni :)

Picit markánsabb lesz, de szerintem jót tesz neki :)
Persze szűrő nélküli egyenes pipából sem rossz :)

Bolyky
Bolyky képe
erős jó dohány

decemberben jutottam hozzá ehhez a csomaghoz és szenzációs szerintem is. Nekem elég erősnek jön le, de nem panaszkodom. Ízvilága markáns eléggé teljes. Sajnos vidéken nem nagyon kapható de amint újra be tudom szerezni biztos veszek pár csomaggal. Ajánlom kipróbálásra!

Jack Sparrow
Jack Sparrow képe
:)

Ugye-ugye! :)
Én megmondtam! :)

A hozzászóláshoz belépés szükséges
BÁRKI regisztráció NÉLKÜL IS tud vásárolni.
Első vásárlását követően létrehozzuk fiókját, ahol követheti rendeléseit, hozzászólhat a termékekhez, valamint jelentős kedvezményt adunk.
Ám ha már vásárolt tőlünk akkor Bejárat itt (olcsóbb!)
pipák - filter - tömködő - gyújtó - tisztító - hamus - tartó - táska - dohánytartó - flaska - kés